Mindig is a fát szerettük

Az emberiség talán legkorábban felhasznált, vagy mondjuk így, legkorábban „felfedezett” építőanyaga a fa. Már az ősember is tudta, hogy ha sikerül a fákat megfelelően egymáshoz illeszteni, abból hasznos eszközök és fedezék készíthető. A történelem során aztán használati tárgyaink kellett, és azzal párhuzamosan a művészeti is felismerte, hogy világunk egyik legcsodálatosabb adománya a fa.   

Miért szeretjük? Mert könnyen formálható? Igen, azért is. Mert szinte mindenütt hozzáférhető? Nos, ez is igaz, kétségtelen. De a gyakorlati jelentősége mellett ott van az, ami bizonyos időközönként, – bizton állíthatjuk, hogy végeredményben – fontosabb minden funkcionalitásnál. Ez pedig a fa természetessége.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mai elgépiesedett, technicizálódott világunkban milyen nagy jelentősége van annak, hogy amennyire csak lehet, maradjunk a természet közelében. Mert nem felejthetjük el, hogy valójában mi magunk is sokkal több szállal kötődünk az autentikus környezethez, mint azt elviekben a 21. században szeretjük emlegetni magunkról. A hiányt érezzük ugyan, ha nincs harmónia, de annak okát a legtöbb esetben nem igazán tudjuk megjelölni.  

Bizonyított tény, hogy azok az emberek, akik természetes alapanyagokból készült környezetben dolgoznak, vagy élnek, sokkal jobbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzik az életüket: munkájuk hatékonyabb, könnyebben tudnak összpontosítani, és sokkal pihentetőbb módon alszanak.

Mindez egyébként nem olyan nagy csoda, bár szeretjük azt hinni, hogy spirituális okai vannak a nyugalomnak és a „jobb életnek”.  

Mi azt szeretnénk, hogy megrendelőink pontosan azt kapják, és azt tudják biztosítani gyermekeiknek is, ami hiányzik nekik: a fa természetességét. Egy minőségi fenyőfa gyerekágy nem csupán kényelmes és lényegében évtizedekre biztos megoldás (generációról generációra), de biztosítja azt a belső harmóniát is, mely ahhoz az érzéshez hasonlítható, mint amikor az erdőben járunk egy patak mellett, élvezzük az illatokat és a hangokat, s közben nem tudatosul bennünk, de mégis érezzük, hogy hazajöttünk.        

Tetszett amit olvastál? Mondd el a véleményed!